7. A Rett-szindrómás gyermekek oktatása, lehetőségek, korlátok (folytatás)

Az alkalmazható/alkalmazandó terápiák a teljesség igénye nélkül:

  • Beszéd- és kommunikáció terápia
  • Mozgásfejlesztés, gyógytorna, relaxációs masszázs
  • Hydroterápia
  • Hyppoterápia
  • Tens kezelés
  • Különböző ortézisek, segédeszközök
  • Zeneterápia

Rett-szindrómás gyermekekkel immár 7 éve foglalkozom, évről-évre jobb eredményekkel. Szakmai létem egyik meghatározó pontja akkor érkezett el, amikor 4 évvel ezelőtt a XI. kerületi Montágh Imre Általános Iskola azon csoportjának lettem az osztályfőnöke, ahol 5 RSZ-ás lány illetve 2-3 más sérüléssel bíró gyermek tanult egy osztályban.
    A tanulók rendkívül nagy különbségeket mutattak az értelmi képességek és az egészségi állapotukat tekintve. A RSZ-ás gyermekekre jellemző, hogy nem beszélnek, karjaikat, kezeiket sztereotip mozgások uralják, s ezek erősen befolyásolják őket mind a tanulásban, mind a kommunikációban, ezek mellett különböző szintű mozgáskorlátozottság is előfordulhat. Elmondható, hogy az osztály tagjai 2001-ig csupán hideg integrációban részesültek, hiszen a számukra kidolgozott speciális módszereket nélkülözve ültek addig az iskolapadban.
2001-től mintegy kísérleti osztály, speciális módszerekkel, eszközökkel elkezdődött egy komoly, nagy türelmet igénylő munka, hogy megtaláljuk a számukra megfelelő, legjobb módszereket az értelmük fejlesztésére. Ez az iskolai csoport Európában is egyedülálló, és nagyon szerencsések azok a lányok, akik ide járhatnak, hiszen bekerülhettek a közoktatás rendszerébe, halmozottan sérült létükre, és azt gondolom, erre igyekeznek is rászolgálni – köszönet az iskolának! Kidolgoztam egy kezdeti, egyszerű, képeken alapuló kommunikációs rendszert, fejlesztéseket kaptak mind a mozgás, mind az értelmi területeken. Megpróbáltam a normál, hagyományos órák adaptálásával: rengeteg mesét, verset megtanultak képes megsegítéssel, ismereteket szereztek a számolás-mérés területén, valamint elkezdődött tavaly ősszel a kép-, szókép és betűolvasás-tanulás is, amely még kezdeti, de sikeres szakaszban van, s alkalmunk volt bevezetni a számunkra új, de komoly szakmai háttérrel megalkotott kommunikációs rendszert is, amelyhez az eddig végzett, s minden területre kiterjedő fejlesztések kellő alapot szolgáltatnak. Minden gyermek a csoportban kifinomult zenei ízléssel rendelkezik, szeretik és égetően nagy szükségük van a mozgásfejlesztésekre, gyógytornára, a bevezetett kommunikációs rendszer megnyitotta és egyúttal érzelmileg megnyugtatta őket, hiszen van eszköz a kezükben gondolataik kifejezésére. Rendkívül ügyesen használják a képkommunikációs rendszert, illetve az igen-nem kártyákat a kommunikáció során.
A fent leírtak miatt nagyon fontos lenne, hogy országszerte több iskola is befogadja a RSZ-ás gyermekeket, hiszen ők is a gyógypedagógia területére tartoznak, és a lányok nagy többsége alkalmas az iskolába járásra, tanulásra.
A Magyar Rett Szindróma Alapítvány alapvető célja, hogy helyet találjon minden lánynak, olyan környezetet, ahol dinamikusan és biztonságosan fejlődhetnek, esetleg bentlakásos intézményeket, ahová a nagykorú gyermekek nyerhetnek felvételt.
 
Kalmár Krisztina, 2006